Kő kövön

Kő kövön nem marad...

Elfeledett utak - ki jár még bennetek?

Beomlott boltozatok,

romok és romlások, búcsúk és búcsúzkodások,

tétova, suta megfogalmazások - ilyen az ember?

Bűnök terhének hordalékát hordó komédia, vagy tragédia?

Hogy találunk Rád, sötéteink rejtekmélyén?

Hiszen önmagunkat sem találjuk, szétesett kövek törmelékei között…

Egy ív, és egy másik is, magányos oszlopok, kettétört óriások, földön fekve, összetörve.

Hol vannak az illesztékek?

Hol vannak az egybetartozások?

Miféle játék?

A töredékek sem illenek össze, akkor mi hogyan illenénk össze?

Összetörtek és töredezettek… mégis keressük a Törhetetlent, az Istent.

Keressed a szegletkövet!

Keressed az eredetet!

Keressed az elhajítottat!

Keressed a némán szólót hozzád!

Keressed Őt, aki megtalált téged!

Borulj térdre, Hozzá, aki lehajolt hozzád!

És így fohászkodjál:

engedd, hogy szőnyeged legyek a lépteidnek, mosolya tekintetednek.

Emelj, hogy öledbe simuljak, mint a gyermek.

De itt, a romok rengetegében, letört fél ívek tengerében, itt mit tegyek!

Hová menjek?

Nem bújok el előled!

Hová is menekülhetnék?

Hiszen mindenütt ott vagy, látod rezdülésem,

és ismered az elmét, és a szíveket vizsgálod.

Mielőtt gondolat megfogant bennem te már azt is látod.

És amit tettem azt mind teelőtted tettem, azt a sok méltatlanságot.

Már nem bujdosok kövek rengetegében, csak nézek a messziségbe.

Jöjj és égess, döntsd romba elhibázott léptem.

Törd össze elhibázott művem,

s az összetört kövek között találj rám, Isten!

S az életemet, mint kettétört követ építsd be szentélyedbe,

építs be Jelenlétedbe!

Csonka Nándor atya